Sikeres bukások...
Hírességek iskolai kudarcai
Rejtő Jenő (született Reich Jenő) magyar író, Budapesten született 1905. március 29-én- Apja Reich Áron papírkereskedő, anyja Wolf Ilona.
Elemi iskolai tanulmányait a VII. kerületi Wesselényi utcai, majd a Dob utcai Elemi Iskolában végzi. Rövid ideig az István úti Főgimnázium tanulója volt. 1916/1917-től pedig a Kertész utcai Polgári Iskolába járt. 1924-ben beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába, melynek elvégzése után statisztált. Színházi tanulmányait Max Reinhardtnál folytatta Berlinben, majd bejárta a fél világot. Utazásainak emlékét a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című útinaplója örökítette meg. 1927-ben tért haza, és rögtön írni kezdett. 1930. november 27-én jelent meg a Nagykörút című lapja, mely rövid életű volt. 1931 júliusában publikált először Az Ujságban. Az első nyomtatásban megjelent hosszabb terjedelmű műve, A párisi front a Nyíl regényújságban jelent meg 1932. július 28-án. Ez év elejétől színpadi szerzőként tartották nyilván. Barátjával, Nádasdy László írt első közös darabjuk, a Genszteridill volt, melyet 1932-ben mutattak be. Salamon Béla pártfogásával a Terézkörúti Színpad háziszerzője lett. Aki mer, az nyer című zenés adták elő Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével, Úrilány szobát keres című színművének címszerepét Zilahy Irén játszotta, ebből 1937-ben film is készült. Kabaréíróként 1933 és 1935 között a legtermékenyebb. Százhúsz jelenete maradt fenn, ezek javát Tévedésből jelentik címmel adták ki 1988-ban. A harmincas évek elejétől a regényeit is megismerhetik az olvasók (Vissza a pokolba, a Jó üzlet a halál, a Legény a talpán). Nagy sikerű könyveit eleinte G. Lavery később P. Howard álnéven írta. A Nova Könyvkiadónál egymás után jelentek meg új regényei (Menni vagy meghalni, Bradley Tamás visszaüt, Nevada szelleme, Az előretolt helyőrség, Pokol a hegyek között, A Láthatatlan légió, Texas Bill, a fenegyerek). A légiós történetei közül kiemelkedik még A pokol zsoldosai, a Csontbrigád, A három testőr Afrikában vagy Az ellopott század, humoros történetei közül pedig a Piszkos Fred, a kapitány aratott sikert. A színműveken, kabaréjeleneteken és operettszövegeken kívül írt tehát légiós, humoros-bűnügyi és western történeteket is. 1940-től mellőzni kezdték. Kabarészerzőként utolsóként előadott jelenete a Miss könyvügynök című tréfa lehetett, amelyet 1940 szeptemberében mutatott be a még megmaradt pesti kabarék egyike, a Kamara Varieté. Saját korában alig említették, bár Karinthy és Heltai Jenő nagyra értékelte és biztatta is őt, és az olvasók egymás kezéből kapkodták köteteit. Az Egyedül vagyunk című nyilas újság folyamatosan támadta, 1942-ben lényegében feljelentette Rejtőt. A nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborból vitték el a Szovjetunióba a 101/19 táb munkásszázad tagjaként. Veszteségkartonjának bejegyzése eltűntnek nyilvánítja 1967-ben jelentek meg válogatott novellái, Az utolsó szó jogán címmel. Több mint negyven regény és száznál több bohózatot írt élete során. Az ukrajnai Jewdokovóban hunyt el munkaszolgálatosként 1943. január 1-jén.
Az 1911/1912. tanévtől a VII. Kerületi Wesselényi utcai Elemi Iskola tanulója lett, majd 1913. szeptember 29-én átiratkozott a VII. kerületi Dob utcai Elemi Iskolába, ahol 1914/1915. tanévig, azaz a IV. osztályig tanult. Bár az 1915/1916. tanévben beiratkozott az István úti Főgimnáziumba, de az iskolai anyakönyvében olvasható bejegyzés szerint még 1915 szeptemberében kimaradt az iskolából. 1916. szeptember 2-től a VII. kerületi Kertész ucai Polgári Iskolában folytatja tanulmányait egészen a negyedik osztályig, azaz 1919. június 12-ig. Rejtő Jenő alább olvasható önéletrajza, melyet egy álláspályázathoz írt, hamis adatokat tartalmaz az iskola tanulmányaira vonatkozóan.
Rejtő Jenő vagyok, iskolai képzettségem: gimnáziumi érettségi és három és félév az orvosi fakultáson, részben a berlini, részben a pesti egyetemen. Ezen kívül a filozófiai, politikai, közgazdasági, művészet és irodalomtörténeti, valamint a hittudományi diszciplinákban is teljesen jártas vagyok. Perfekt bírom a német nyelvet és most tökéletesítem magamat a franciában is. 1921-ben pályadíjat nyertem az az Athenaeum Irodalmi Rt.-nél így kerültem Heltai Jenő elnök úrhoz, majd később dr. Márton Miksa igazgató úr mellé. 1923-ban rövid ideig Párizsban, majd később huzamosabb tartózkodásra Berlinben telepedtem le, ahol ez alkalommal tudósításokat és színes riportokat írtam a berliner Zeitung, a Mittag és a Das Leben című napi- és hetilapokba. Nem kísérelhettem meg, hogy állandó elhelyezkedést keressek lapnál, mert időm nagy részét tanulmányaim befejezésével töltöttem egyetemeken, klinikákon és könyvtárakban, ami kedvező anyagi helyzetem mellett könnyen kivitelezhető volt […] (Budapest, 1927. VII. 25.)
Közölve: Az Ellopott tragédia. Rejtő Jenő emlékkötet. Petőfi Irodalmi Múzeum – Infopoly Alapítvány, Budapest, 2015. 216. o.
Latabár Kálmán Kecskeméten született 1902. november 24-én. Édesapja Latabár Árpád színész, édesanyja Deutsch Honor (Deutsch /Déri/ Ilona). Dédapja Latabár Endre, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja id. Latabár Árpád, mindannyian neves színészek voltak.
Alsó fokú iskoláit Árpád öccsével együtt a Budapest Fővárosi VIII. Kerületi Bezerédj Utcai Községi Elemiben végezte. 1913/14. tanévben beiratkoztak Budapest Főváros VIII. Kerületi Községi Főreáltanodába, melyből az első osztály elvégzése után kimaradt. Az 1914/1915. tanévtől a VIII. Kerületi Német utcai Polgári Fiúiskolában folytatta tanulmányait[3]. A kutatások ellenére sem került elő az utolsó, azaz a negyedik iskolai évére vonatkozó anyakönyve a művésznek. Feltehetően Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el. A Czakó Pál társulatánál az egri, 1922-től pedig a budai Várszínházban kezdte pályafutását. Az 1924-től a Fővárosi Operettszínház és a Király Színház tagja volt. 1928-tól 1931-ig Árpád öccsével és Erdélyi Micivel külföldön turnézott, majd Bécsben és Berlinben működött. Vendégszerepeltek a bécsi Theater an der Wienben és M. Reinhardt berlini színházában, a Grosses Schauspielhausban. 1932-től ismét Budapesten élt. Egy-egy évadot a Fővárosi Operettszínházban, a Király-, a Kamara-, az Andrássy úti valamint a Művész-, a Belvárosi Színházban lépett fel. Játszott még a Royal-, az Erzsébetvárosi-, 1939-től ismét a Fővárosi Operett-, és az Andrássy Színházban. 1940-ben a Párisien Grillben és Moulin Rouge-ban is fellépett Árpád testvérével. 1945-től 1968-ig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Latabár Kálmán 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Olyan darabokban voltak kiemelkedő alakításai, mint a Huszka Jenő: Mária főhadnagy és Gül baba; Fényes Szabolcs: Maya; Bakonyi Károly – Szirmai Albert – Gábor Andor: Mágnás Miska; Kálmán Imre A Csárdáskirálynő és Marica grófnő, Lehár Ferenc A víg özvegy, ifjabb Johann Strauss A denevér; Jacques Offenbach Szép Heléna; Walter László – Szüle Mihály: Egy bolond százat csinál. Kabaréjeleneti közül kiemelkedik a Szenes Andor Szenesember című jelenete, melyben Kornay Mariann volt a társa, vagy Latabár Kálmán - Radnai György Frosch a pityókás börtönőr jelenete ifj. Johann Strauss A denevér című operettjében. Továbbra is vállalt szerepet más színházakban is. A német megszállás után még egy ideig szerepelt a Fővárosi Operettszínházban, de 1944 októberétől bujkálni kényszerült. Egyes források szerint dr. Konrád László orvos belgyógyász valamint Kálló Ferenc tábori esperes, a 1. sz. Helyőrségi Kórház (Budai Helyőrségi Kórház) katolikus papja segített bújtatni őt. Más forrás viszont azt támasztja alá, hogy Bereczky Albert, Budapest-Pozsonyi úti lelkész biztosított védettséget a Bethesda Kórházban az oda menekülő Latabár-családnak. 1937-ben állt először a filmkamerák elé a Sportszerelem című filmben. Pályája során több mint harminc rövid és egész estét betöltő filmben játszott. Olyan játékfilmekben nyújtott felejthetetlen alakítást, mint a Fizessen nagysád (1937), a Karosszék (1939), a Leányvásár (1941), a Behajtani tilos (1942), az Egy bolond százat csinál (1943), a Zenélő malom (1943), az Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Csákó és kalap (1947), a Mágnás Miska (1949), a Civil a pályán (1952), A selejt bosszúja (1951), A képzelt beteg (1952), a Péntek 13 (1953), az Állami Áruház (1953), a Fel a fejjel (1954), a Micsoda éjszaka (1958), a Nem ér a nevem (1961). A ’60-as években Az Egyesült Államokban és Kanadában turnézott. 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett.Budapesten hunyt el 1970. január 11-én.
Dokumentum: Latabár Kálmán 1913/14. évi I. a. osztályos iskolai anyakönyve. Jelzet: BFL VIII.45.b. VIII. Kerületi Községi Főreáltanoda iratai (ma Vörösmarty Mihály Gimnázium)
Dokumentum: Latabár Kálmán 1915/1916. évi III. osztályos iskolai anyakönyve. Lelőhely: Az egykori VIII. Kerületi Német utcai Polgári Fiúiskola a Németh László Általános Iskola irattárában található.
Csontváry Kosztka Tivadar (szül.: Kosztka Mihály Tivadar) Kisszebenben született 1853. július 5-én. Édesapja Kosztka László orvos gyógyszerész, édesanyja Heizelmayer Franciska volt.
Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1862-től a kisszebeni kegyesrendiek algimnáziumába, 1865-től pedig az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba járt. Mivel gyenge tanuló volt, édesapja a gimnázium IV. osztálya után kereskedősegédnek adta. Önéletírása szerint több mint három évig volt kereskedősegéd Eperjesen, később 1870-től 1873-ig apja tiszalöki gyógyszertárában dolgozott. Lévai gyakornokoskodása idején írt egy gyógyszerészeti szakkönyvet is. 1874-től a budapesti orvosi egyetemen gyógyszerésznek tanult, majd 1876-tól jogot hallgatott a pesti egyetemen. A diploma megszerzése után a főváros polgármesteri hivatalában dolgozott, mint helyettes díjnok. 1879 végén egy iglói gyógyszertárba került felügyelőnek. Itt vált egyértelművé számára, hogy a festészettel kell eljegyeznie magát, ezért 1880-ban Rómába utazott tanulmányútra. Hazatérve Eszéken és Szentesen gyógyszerészkedett. 1884 októberében a Losonc melletti Gács községben nyitott gyógyszertárat, melyet csaknem egy évtizedig vezetett. Végül anyagilag megerősödve, szakított a gyógyszerészeti pályával és életét teljesen a festészetnek szentelte. Művészéletének 16 éve alatt számos nagyszabású festménye született. Festészeti stúdiumait 1894-ben Münchenben kezdte meg Hollósy Simon növendékeként, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban tanult, a Julien Akadémián. Az 1890-es évek közepétől Dalmáciában, Svájcban, Olasz- és Németországban járt. Sokat utazott, amelynek pontos helyszíneit, források hiányában nehéz már utólag rekonstruálni. 1897-ben ismét Olaszországban találjuk őt s emellett Felvidéken is járt. 1902-ben festette „Selmecbánya látképe” című művét, majd Jajcéban és a Hortobágyon dolgozott. 1903-tól nagy tanulmány körútra indult. 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. 1904-ben készült „A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben”, 1906-ban pedig a „Naptemplom Baalbekben” című monumentális műve. Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s megfestette két nagy művét, a „Magányos cédrus”-t és a „Zarándoklás a cédrusfához” címűt. 1908-ban a „Mária kútja” című kompozícióját és a „Marokkói embert” festette meg. 1909-től Nápolyban dolgozott, itt készült utolsó műve, a „Tengerparti sétalovaglás”. Budapesten 1905-ben, 1908-ban és 1910-ben volt kiállítása. 1919. június 21-én délután 4 órakor 66 éves korában hunyt el Budapesten.
*
Mint iskolásfiú a könyvnélküli magolást utáltam, a bibliát mesének néztem, s inkább vágytam a szabad természetbe a fülemüle csattogását hallani s megbámulni egy-egy virágszálat, ahol a lepkék, a dongók, a méhek s a rovarok egész serege nyüzsgött hímporos szirmokon. Kisszebenből b. atyám Szerednyére költözött, s mi négy fiúk az ungvári gimnáziumba kerültünk. Emlékszem jól, hogy Ungváron a játéknál, a kirándulásnál, a vadászat, úszás s a korcsolyázásnál legelöl jártam; no meg a selyemtenyésztéssel is nagyban foglalkoztam, - így azután érthető, hogy az iskolai bizonyítvány sem lehetett valami kitűnő, ami okot adott arra, hogy Eperjesre vitt atyám kereskedőnek. 3 ½ évig voltam kereskedő, azután már saját erőmből gyógyszerész s az oklevél elnyerése után egyéves önkéntes Budapest polgármesteri hivatalában és joghallgató. A mindentudás vágya rengeteg könyvet olvastatott velem, s én 1877/78-ban egy memorandumot-félét terjeszték fel az akkor Földm. Ipar és Keresk. Miniszterhez, előadván a selyemtenyésztés praktikus célját s kértem az iskolában a kötelező tanítását. Utána jött a szegedi árvíz katasztrófája, s nekem az egyetemi hallgatók élén ott kellett lennem, ahonnan alapos meghűléssel tértem vissza, úgy hogy nehezemre esett az írás és az olvasás. Az orvosok hosszabb pihenést ajánlottak, így jutottam a Tátrába, egyik iglói gyógyszertárba, mint provisor [felügyelő, felvigyázó].Néhány hónapi pihenő után egy napon a gyógyszertár elé állott fával megrakott ökrös szekér; az ökrök bubiskoltak s én egy vénypapírra ezt a jelenetet lerajzoltam.
Közölve: Közölve: Csontváry-emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Vál.: Gerlóczy Gedeon, szerk.: Németh Lajos. (Corvina Kiadó, Bp., 1977., 42-43. oldal)
Dokumentum: Kosztka Tivadar 1866/67. évi iskolai érdemjegyei. Jelzet: Fond 2075 Ungvári Kir. Kath. Főgymnázium 1866/67. évi tanévsorozata